Amit nem árt tudni! Lemken Diamant ekék – a gazdák nyelvén

A A

lemken_diamant_11_v_9_web

A farmerek szerte a világban, egyszerűen, lényegre törően, s főként a saját üzemeltetési tapasztalataikra hagyatkozva beszélnek, és cserélnek információt egymással. Mi is szeretnénk egyszerűen, közérthetően megfogalmazni azokat a tudnivalókat, amelyeket fontosnak ítélünk az üzemeltetők tudomására juttatni, mondhatni, hogy a gazdák nyelvén próbálunk tájékoztatni.

Ha a Diamant ekékről esik szó, a milyen kérdésre adott első és tömör válasz az, hogy ezek valóban erős ekék! Minden konstrukciós elemük erősített kivitelű, s ez vonatkozik a táska szerkezetére, az M16 12.9-es nyírócsavarokra, és az ekeszárakra is. Ezek a jellemzések a 90 cm vázmagasság (hasmagasság) esetén is érvényesek!

Szinte kivétel nélkül a rossz vízgazdálkodású, nehéz művelésű olasz szántóföldeken (Pó-völgye) jól vizsgázott BS42 i ekefejek használatosak ezeken a típusokon (i, mint Italy). Ezek a réselt kormánylemezes ekefejek hosszabb, és erősebb kitámasztó orsókkal vannak szerelve. A kiváló forgatási jellemzőkkel bíró mélyszántó ekefejek alapfelszereltsége a páncélozott ekevas (közel 3×-os élettartam!), és opcióban rendelhető az ugyanilyen ellenálló orrbetét, beforgató lemez, valamint előhántó is – szintén megerősített, hosszabb szárral. Az előhántó a minőségi szántás elengedhetetlen tartozéka, beállítását könnyen, gyorsan, szerszámok nélkül végezhetjük, éljünk a lehetőséggel! Ezek a felszerelések számos magyarországi gazdaságban, és szántóföldi bemutató során is bizonyították kiváló munkájukat. Azt is láthattuk, hogy a Diamant 11 és 12 típusok milyen fordulékonyak, stabilak, és a fogásszélesség változtatás milyen gyors.

A magyar gazdák szintén a Lemkentől láthatták először azt a súlyáthelyező rendszert, ami egyre népszerűbb a vetőszántások, de főleg az őszi mélyszántások során. Az automatikus működésű rendszer az eke tömegének egy részét helyezi át a traktor hátsó kerekeire, csökkentve így a szlipet, amivel mérhető a gázolaj megtakarításunk is! Működése egyszerű: ha az ekét leteszem, ráadja a nyomást, ha felemelem, akkor pedig leveszi azt.
Mivel minden géppel lehet hiba, így a Diamant ekék egyik legfontosabb jellemzője a jó szervizelhetőség, mégpedig azonnal és szakszerűen! Ezt biztosítja a Lemken folyamatos továbbképzése a magyar kollegák részére is. A mi számtani műveletünk egyszerű: a központi vevőszolgálat az év 365 napján 24 órában áll a magyar gazdák rendelkezésére! Ehhez minden régióban a minőségi megbízhatóság részét képező, eredeti Lemken pót- és kopóalkatrészekkel állunk a vevők szolgálatára.

Talán ettől is fontosabb, hogy lehetőleg kerüljük el a meghibásodásokat. Ekéink műszaki üzembiztosságának fő alapja a hegesztésmentes (!), rendkívül erős, 160×160 szelvényméretű, 10 mm falvastagságú főtartó. Fontos, hogy a nagy teherbírású, rugózott szállító / mélységhatároló kerék igen strapabíró, sőt opcióban még erősebb, nagyméretű gumiköpeny is választható.

lemken_diamant_11v_5_web
A műszaki megbízhatóság letéteményese továbbá a speciálisan hőkezelt, szerkezetében egyszerű, ám elnyűhetetlen királycsappal, és ún. lengőcsapágyazással rendelkező fordítómű. A funkcionális megfelelőségre a 100 vagy 120 cm-es ekefejosztás, és a már említett, 90 cm-es hasmagasság a garancia! Ezzel az átömlési keresztmetszettel még a legnagyobb, rosszul szecskázott kukoricaszártömeg esetén sem tömődik el az ekénk. Persze mindehhez a szakszerű üzemeltetés is elengedhetetlen!

A Diamant ekék népszerűségére és sokoldalúságára jellemző, hogy az 5–9 ekefejes változatok mindegyike nagyon keresett a magyar földekre. Az ún. onland kivitelből is egyre több kerül a hazai gazdákhoz, mivel pillanatok alatt átállítható barázdás, vagy tarlónjáró ekévé ez a Diamant típus. Ez pedig fontos lehet, amikor az eke teljesítményét ki akarjuk használni a rendelkezésre álló traktorhoz és a szántási elvárásokhoz.

A Lemken csapat egyéb igényeket is teljesít: ilyen a vontatott szántáselmunkáló és az ekevesak síkja alá szerelhető altalajlazító betétek / tüskék rendelhetősége. Különösen az utóbbiak ajánlhatók, mivel a sekély, vagy középmély szántással egyidejűleg megvalósítható a mélyebb – rendszerint szárazabb állapotú – talajrétegek forgatás nélküli középmély lazítása is. Próbálja ki Ön is, akár egy kontroll parcella erejéig, megéri!

lemken

A A