agraradmin összes bejegyzése

tojasar

Miért csökkent a tojás ára?

Különösen az elmúlt évi húsvéti időszak után fordult válságossá a helyzet a hazai tojáspiacon, amikor az árak csökkenésnek indultak az uniós szintű túltermelés miatt – állapította meg Végh László, a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke. A helyzet romlásához hozzájárult, hogy az egyre inkább elharapózó áfacsalások további árcsökkentő hatást fejtettek ki, amely darabonként 3–4 forintos tovább…

szolo

Jelentősen nő a szőlő- és borágazat támogatása

A magyar borok ügyét és a hazai borászok érdekeit az elmúlt három és fél évben a magyar kormány kiemelt nemzeti ügyként kezelte és képviselte. Ennek köszönhetően az Európai Bizottság elállt eredeti szándékától, a szőlőtelepítések teljes liberalizációjától. A hungarikum törvénynek köszönhetően pedig a bel- és külföldön is védelmet érdemlő magyar termékek, köztük az arra érdemes borok tovább…

fiatal-gazdak

Plusztámogatás a fiatal gazdáknak

A Vidékfejlesztési Minisztérium számításai szerint a fiatal gazdálkodók 64 euró – mintegy 19–20 ezer forint – többlettámogatásra is számíthatnak. A pénzt az Unió új pénzügyi ciklusában a Közös Agrárpolitika, Magyarországnak járó közvetlen támogatási forrásaiból különítik el. Várhatóan a plusztámogatás az egy hektárra jutó átlagtámogatás 25 százaléka lesz, és maximum öt évig adható. Az előzetes számítások tovább…

Ha tavasz, akkor szemenkénti vetőgépek

A jó gazda már a tél közepén gondol a tavaszi vetésű kapásnövények magvainak talajba helyezésére. Ez minden évben, áprilisban jelent nagy kihívást a gazdálkodóknak, mivel ez az a hónap, amikor 1,5–1,6 millió hektáron kell optimális idő- ben és megfelelő munkaminőségben a két legfontosabb, és a legnagyobb területeken termelt tavaszi vetésű kapásnövényünk, a napraforgó és a tovább…

AKTUÁLIS GONDOLATOK

Rovatunkban Olvasóink elé tárjuk azokat a kérdéseket, amelyek az agrárium életéből, mindennapjaiból fakadnak. Elsősorban a mezőgazdaság előtt álló feladatokkal, jövőképpel foglalkozunk, de visszatekintünk az eredményekre is. A 2014-es év várható szakmai sarokpontjairól beszélt Dr. Gyuricza Csaba, a gödöllői Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar dékánja. Akár a növénytermesztést, akár az állattenyésztést tekintjük, 2014-ben azok tovább…

Pácban az élelmiszeripar

Az V. Kukorica Termésverseny díjátadó ünnepségén Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke a magyar élelmiszeripar helyzetéről tartott érdekes elemzést. Felszólalása során igyekezett eloszlatni néhány téveszmét. Leszögezte, hogy sokan úgy beszélnek az iparszerű élelmiszertermelésről, mint valami nagyon rossz dologról. A szakmai valóság igazolásáról szóló, egyedi eszmefuttatását az őskori élelemszerzési szokásoktól egészen napjainkig vezette le. A társadalmi fejlődések tovább…

meh

Drasztikusan alacsony a méhek száma Európában

A vidékfejlesztési minisztérium weboldala szerint a tárca teljesen új kárenyhítési rendszert dolgoz ki, amely már jövőre életbe is léphet. Az idei helyzetre vonatkozóan Czerván György államtitkár elmondta, hogy jelenleg a magyarországi 4,5 millió hektár szántó területből 310 ezer hektár áll belvíz alatt, míg 740 ezer hektár károsan átnedvesedett. Az államtitkár elmondta, hogy a tejtermelők támogatásáról tovább…