Főleg a politikai és üzleti ambícióknak köszönhetően születnek a sületlenül hangzó új jövevényszavak, mint talán a címbéli is. Viszont ez van, ilyen időket élünk, főleg, ha terítékre kerül a globális klíma alakulásának értékelése. Mint mindennek, ennek is van pénzügyi kihatása a mindennapi életünkre, még akkor is, ha az ehhez jól értők – vélhetően szándékosan – nem verik nagydobra. Miért is tennék, hisz valahol ez a téma komoly üzletággá fejlődött, amely a zöldektől eredően ma már a társadalmak szinte minden rétegét állásfoglalásra készteti.

A New York-i ENSZ-székházban tavaly szeptemberben tartott klímacsúcson a fenntartható fejlődési célokról, és azok finanszírozásáról tárgyaltak. A fenntartható fejlődés 2030-ig megvalósítandó programjának 2015. évi elfogadása óta ez volt az első alkalom, ahol az ENSZ, az EU, valamint az állam- és kormányfők elmondhatták, hogy mit tettek, majdan tesznek társadalmaik és gazdaságaik átalakításáért, hogyan értékelik az azóta eltelt években elért eredményeket, és milyen javasolt intézkedések szükségesek a továbbiakhoz.

Napirendre került az is, hogy a klímaváltozás mérséklése érdekében alkalmazott különféle adók és támogatások nem kedvezőek, mert ezek a termékek árát és az inflációt is növelik, és ezzel főleg a szegényebbeket hozzák kedvezőtlenebb helyzetbe. Magyarországon például a környezetvédelmi adók mértéke 2000 és 2017 között mintegy 2,7 szeresére, 2005-től 2017-ig 1,6 szeresére nőtt. Mivel ez ún. folyó ár, az emelkedést az infláció is segítette, és 2005-től a statisztika tartalma is módosult, így a változás nem mondható túlzottnak. A számoktól függetlenül, és tudomásul véve azt, hogy az adózás mindenhol, minden tevékenységre és mindenkire vonatkozik, e témakörben azért sem helyes, mert mind az energiahordozók megítélése, mind a károsgáz-kibocsátás megállapítása terén (az ENSZ, az EU, és hazai részről egyaránt) sok hiba történt. Ezért előfordulhatott, hogy olyan megoldások is kaptak büntető-adót, melyek segítették a klíma védelmét, mások meg rontották a klíma állapotát mégis támogatásban részesültek. Azért, hogy a jövőben ez ne forduljon elő, a különböző energiahordozók esetében mind a büntető-adókat, mind a támogatásokat célszerű volna mellőzni, mert a tudomány mindig fejlődik, és nem tudható, hogy később mely intézkedésről derül ki, hogy hibás volt, vagy csak sokkal később derül ki az igazság, talán generációkkal is később. A környezet szennyezése persze nagyon helyesen büntethető, függetlenül attól, hogy ki okozza, és mivel.

A magyar államfő a klímacsúcson bejelentette, hogy hazánk a következő három esztendőben 6 millió dollárt fordít a nemzetközi klímafinanszírozásra, 2030-ig megtízszerezzük a naperőmű-kapacitást, befejezzük a szén energetikai hasznosítását és bővítjük az atomerőművi termelést. Ez lehetővé teszi, hogy a magyarországi áramtermelés 90 százaléka 2030-ra szén-dioxidmentes legyen. Elérendő cél, hogy a magyarországi épületek energiahatékonysága 2050-re legalább 30 százalékkal javuljon, és 2030-ra minden 25 ezer főnél népesebb városunkban a közösségi közlekedésben már csak e-autóbuszokat használjunk. Folytatjuk az erdőtelepítési programot, 2050-re az erdőterületeket 30 százalékkal növelni szeretnék; egyébként az elmúlt 100 évben erdőterünk nagysága kétszeresére nőtt.

Hazánkban három különböző, jelentősebbnek nevezhető, fenntartható fejlődési anyag is készül, és feltehetően nagyon sokféle lehet még a többi EU-országban, valamint más államokban is. Pedig minden országban, minden ágazatban, minden embernek nagyon fontos volna tudnia azt, hogy a saját területén hol tartunk most, és a jövőben mit szeretnénk elérni, illetve a klímavédelem és a fenntartható fejlődés érdekében mi lenne a teendője. Addig, amíg ezekre a kérdésekre nem tudunk válaszolni, nem célszerű a fenntartható fejlődésről beszélni, mert rossz irány esetén főleg a szegényeket sújtó káros döntések születhetnek. Ezért minél előbb be kellene látni, hogy a 2015-ben elfogadott célok szép gondolatok, de a megfogalmazás, a teljesítés-mérés és az ellenőrzés terén elhibázottak. Az ENSZ-nek ezeknél sokkal szűkebb körű, pontosan megfogalmazott, mérhető, minden országra azonos célokat kellene kidolgoznia, és elengedhetetlen a teljesítés egy-két évente történő ellenőrzése, értékelése, valamint az eredmények közzététele.

A békés, ill. inkább a komolyan átgondolt klíma-tüntetések nem feleslegesek, mert felhívják a figyelmet a klímaváltozásra, és a fenntartható fejlődés fontosságára; sürgetik az illetékeseket a hatékony intézkedések kidolgozására még akkor is, ha ezek egyelőre csak az előrelépés szükségességére, a takarékosabb gazdálkodásra, és főleg az alkalmazkodásra korlátozódnak. Az enyhén szólva is bohóckodó, igen látványos akciókat viszont mérsékelni kellene, mert jelentősen rontják a téma hitelét. Bizony elég csak az internet különböző csatornáin lovagolni, és elképesztő dolgokat láthat, tudhat meg az egyszerű ember. Napjainkban például egyre élesebb a cicaharc két híressé (hírhedtté?) vált fiatal hölgy (vagy még kislány), – mint önkéntes aktivisták – között. A svéd Gréta Thunberg dühösen támadja az ENSZ minden megvalósítási tervezetét, míg ellenfele, az osztrák Naomi Seibt éppen csak le nem butázza az iskoláit is ’a világ érdekében’ abbahagyó svéd megmondót. Az osztrák leány a reál tudományok valamilyen szintű birtokában talán józanabb értékítéletet tud mondani, de tagadhatatlan, hogy egyiket sem szabad túlzottan komolyan venni. Továbbá azokat a környezetvédelemről és fenntartható fejlődésről szóló hangzatos nyilatkozatokat, amelyeket a független, és nem független politikusok tesznek. Mi lenne, ha a kijelentéseik és jövendöléseik miatt egyszer – mondjuk a jósolt határidők végén – számon kérnék őket, és nem is büntetlenül. Mit is mondtál akkor pajtás?

Gréta Thunberg

Naomi Seibt

A tények bizony makacs dolgok, s esetünkben azt igazolják, hogy immáron több évtizedes, hangzatos erőfeszítések ellenére sem történt semmi érzékelhető változás. A ma élő emberek pedig nem szeretnék, ha pénztömegeket költenénk olyan célokra, amiknek nincs a ráfordításokat követően semmi látszata. Azt a pénzt megérdemelné az iskola, az egészségügy, az idősek és így tovább. Előző lapszámunk klímahisztériával foglalkozó cikkében több mint 700 tudós és gyakorló szakember, európai éghajlatról szóló nyilatkozatát adtuk közre; aki kéri, annak email-en is elküldjük az anyagot. Nem ártana elgondolkodni azon, hogy a vizsgálandó időintervallum szinte mérhetetlenül kicsi a klímaváltozások történetének figyelembevételével is. Ráadásul mi, emberek gyarlók vagyunk és porszemek. Jól felfogott érdekünkben persze az elérhető és érthető dolgokat megtesszük, pl. mi is szelektíven szemetelünk, de azért esélyünk sincs arra, hogy a globális klíma alakulásába beleszóljunk.