Agronómus

Untitled-13

Egységes kérelem, május 17-ig szankciómentesen!

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) – a Földművelésügyi Minisztérium (FM) háttérintézménye – felkészült az idei egységes támogatási kérelmek befogadására, az elektronikus felület április 7-én nyílt meg.Fazekas Sándor elmondta: a kérelem benyújtásával 170 ezer gazdálkodó juthat hozzá 2016-ban is az agrártámogatások legnagyobb részéhez. tovább…

ETK_dualis_alairas_2016_0223

Piacvezető élelmiszeripari vállalatokkal bővül a Szent István Egyetem

A Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Kara duális képzéseket indíta 2016/2017. tanévtől nyolc vállalattal közösen. Az együttműködési megállapodások megkötésére ünnepélyes keretek között 2016. február 23-án került sor; a rendezvényt Dr. Palkovics László oktatási államtitkár is megtisztelte részvételével. Az esemény a felsőoktatás és a magánszféra együttműködése szempontjából igazi mérföldkő, hiszen az egyetem mellett a partnervállalatok is aktívan részt vesznek a hallgatók gyakorlatorientált képzésében, elősegítve ezzel a fiatalok szakmában történő sikeresebb elhelyezkedését. tovább…

DSC_8802

Új szolgáltatás a KITE Zrt.-nél!

A KITE Zrt. bérgépflottája olyan, a magyar mezőgazdasági géppiacon piacvezetőnek számító márkákból áll, mint a John Deere a JCB és az Orthman. A távfelügyeleti rendszerrel ellátott gépek összetétele alkalmazkodik a felhasználók igényeihez, ami nem csak a gépek típusaiban, hanem a felszereltségükben is megmutatkozik. tovább…