A vidékfejlesztési minisztérium weboldala szerint a tárca teljesen új kárenyhítési rendszert dolgoz ki, amely már jövőre életbe is léphet. Az idei helyzetre vonatkozóan Czerván György államtitkár elmondta, hogy jelenleg a magyarországi 4,5 millió hektár szántó területből 310 ezer hektár áll belvíz alatt, míg 740 ezer hektár károsan átnedvesedett. Az államtitkár elmondta, hogy a tejtermelők támogatásáról is döntés született, amelynek értelmében a magasabb szintű állatjóléti intézkedések biztosításáért jut támogatáshoz a termelő. A kormány öt év alatt 27 milliárd forinttal egészíti ki az erre a célra rendelkezésre álló tizenöt milliárd forintos Európai Uniós támogatást.
A szakemberek aggódnak, hiszen jelenleg nem elegendő a háziméhek száma az európai országok többségében – számolt be róla a BBC egy kutatásra hivatkozva. Ez azért okoz problémát, mert a mezőgazdasági növények jelentős részénél a beporzás nem történik meg, miközben az átlagoshoz képest is még nagyobb számban lenne szükség a beporzó rovarokra a bioüzemanyagok elterjedése miatt. A kutatók a drámai mértékű csökkenést a rovarirtóknak és az utóbbi időben elterjedt betegségeknek tudják be. Mindössze reménykednek, hogy a hiányzó méhek helyett más, vadon élő rovarfajok, például a poszméh vagy a zengőlégy végzik majd el a beporzást.
A balti államokban és Nagy-Britanniában a szükséges rovarmennyiségnek legfeljebb a negyede van jelen. Az európai mérési adatok azt mutatják, hogy összesen 13,4 millió kolónia, azaz mintegy hét milliárd méh hiányzik Európából – a „Plos one” Magazinban közzétett tanulmány szerint. Hazánk a szerencsés kontinentális országok közé tartozik, ugyanis nálunk a beporzáshoz szükséges háziméhek 75–90 százaléka rendelkezésre áll. Összességében a vizsgált 41 ország több mint felében nincs megfelelő mennyiségű méh a növények beporzásához. A kutatók egy lehetséges katasztrófa bekövetkeztére hívják fel a figyelmet.