Mennyit fizet a biztosító a gazdának?

A A

2017 02. 21

Kalocsa- A biztosítások között eligazodni, a bonyolult szakkifejezésekkel teli ajánlatokat megérteni nem könnyű feladat. Az ember sokszor feladja és nem racionális, hanem érzelmi alapon dönt. Nincs ez másként a mezőgazdaságban sem. Pedig itt különösen fontos a legjobb ajánlat megtalálása, mert ebben a szektorban az átlagosnál jóval nagyobb az időjárásnak való kitettség és így egy kár bekövetkezésének a valószínűsége illetve az okozott veszteség mértéke is.Tájékozódni azért kifizetődő, mert két növénybiztosítás között akár 200-300 %-os árkülönbség is lehet.

Vegyünk egy példát! A búzámtól 5 tonnás termést remélek 40 ezer forintos értékesítési árral. Ezt a 200 ezer forintos hozamértéket jég- és viharkár ellen hektáronként 1800-2500 forintért tudom biztosítani négy szolgáltatónál (Allianz, Generali, Groupama és Agrár Biztosító), de ha komplett csomagbiztosítást kérek, 4500-7000 forintra is felkúszhat az ár. (Ebből a biztosítási díjból az állam 40-65%-ot átvállal. Ennek részleteit azagrár-kárenyhítésről szóló 27/2014. (XI. 25.) FM rendeletből ismerheti meg.)

Nagy tehát a szórás a biztosítók díjajánlatai között, de talán még nagyobb azon a téren, hogy a kár mekkora hányadát térítik meg, és egyáltalán, mit minősítenek kárnak. Vajon egy vihar után csak a szemkipergést értékelik veszteségnek, vagy már a szármegdőlést is?

Az egyes biztosítók a gazda kárának más és más arányú részét fizetik ki, a többi önrész. Téli fagy esetén a kártérítés pedig jellemzően olyan „beruházásokat” fedez, mint a kivitt komplex trágya, vagy a lazítás/szántás költsége. Százalékos mértéket határoz meg rá a biztosító, ami az előállítandó értéknek csak egy kisebb része. Hogy pontosan mekkora, az biztosítási eseményenként változik. Ha a bókoló kalászokat dönti földre a vihar, akkor az a megtermelendő érték teljes elvesztését jelenti, aminek kb. 90%-át meg is téríti a biztosító. Ellenben egy tavasszal kiszántott, elfagyott állomány után egy másik kultúrával még bevethető a tábla. Ilyenkor az elvesztett búzatermés értékének csak ötödét-harmadát lesz hajlandó a pénzintézet kifizetni – érthető módon.

Nincs sok mezőgazdasági biztosító, de az „apróbetűs részek” miatt mégis nehéz összevetni az ajánlataikat. E téren hiánypótló az Agrisk.hunövénybiztosítási portál. Itt világosan kiderül, hogy milyen káreseményeket, mekkora önrésszel és milyen feltételekkel térít meg egy-egy pénzintézet. Az oldalon ráadásul tartalmuk szerint isösszehasonlíthatók a növénybiztosítások az ún. kárszimulátor segítségével, amelyet bárki ingyenesen igénybe vehet.

Surmann_Arpad_alapito_Agrisk.hu

A cégfüggetlen kalkulátort három éve tökéletesíti idősebb és ifjabb SurmannÁrpád. Mindketten agrármérnökök, elhivatottságuk átérződik a professzionálisan felépített honlapon.A bonyolult biztosítási ajánlatok az oldalon könnyen értelmezhetők, és a szerződéskötés folyamata pedig minden gazdálkodó számára egyszerű folyamattá válik.

További információaz agrárbiztosítások témájáról a következő elérhetőségeken kérhet:

Surmann Árpád

tulajdonos, agrárbiztosítási szakértő
Email: arpad@agrisk.hu
Tel: +36-20-524-41-70

Agrisk.hu

agrárbiztosítási portál

 

A A