A szerző következtetése az, hogy a földünk népességének várható jelentős növekedése minden országot, így hazánkat is érzékenyen érint, és a káros hatásokat csak a technológia fejlesztésével, valamint a termelés hatékonyságának növelésével lehet elkerülni, vagy mérsékelni. A felvetett téma hazánkra nézve azonban kedvezőtlenebb, mint más EU országra. Célszerű ezért visszatérni a közelmúltra, és áttekinteni, hogy miként fejlődött mezőgazdaságunk, és hol tartunk ma.

Az élelmiszer-ellátás helyzete

Napjainkban talán már hihetetlen, de tény, hogy a föld lakóinak száma 1950-ben még csak 2,5 milliárd fő volt. A „népesség-robbanás” a 1960-as években kezdődött, 1970-ben mintegy 3,5 milliárd, 1999-ben 6 milliárd, 2011-12-ben 7 milliárd, 2015 elején pedig már 7,3 milliárd földlakó volt, és becslések szerint – az eddiginél kissé lassabb gyarapodást feltételezve – 2025-30 között 8 milliárd, 2050-re pedig 9,2-9,3 milliárd fővel, tehát mintegy 25-30 %-os további növekedéssel számolhatunk. Ezt követően az öregedés következtében a „gyarapodás” talán leáll, esetleg csökkenés is bekövetkezhet, míg ha nem, úgy – az ENSZ közlése szerint – 2100-ra 11 milliárdan is lehetünk a földön, és a legintenzívebb gyarapodás Afrikában, valamint Ázsiában következik be. A szegényebb országokban nagyobb a születések aránya, és a legszegényebb országokban a születések szabályozása aligha lehet eredményes, így a mezőgazdasági termelést számottevően növelni kell, mert ha ez nem következik be, az éhezők száma nem csökken, inkább nő.

1950 és 1980-85 között az új technológiák eredményeképpen a mezőgazdaság nagyon intenzíven fejlődött, lényegében „zöld forradalom” köszöntött be. Jellemző pl., hogy 1948-56-tól 1981-90-ig az élenjáró nyugati országokban a búza termésátlaga 2,94 t/ha-ról 6,38 t/ha-ra, tehát 2,2 szeresére nőtt. Hazánkban a termelési eredmények szerényebbek voltak, ezért a fejlődés üteme gyorsabb lehetett, 1951-60-tól 1981-90-ig a búza termésátlaga 3,2 szeresére, a kukoricáé 2,7 szeresére, az egy tehénre jutó éves tejtermelés 2,5 szeresére, míg az egy tyúk tojástermelése 2,1 szeresére nőtt. E fejlődést a nagy-gazdaságok létrehozása, a szakember-képzés-, a gépesítés-, a növénynemesítés-, a tápanyag-pótlás- és a növényvédelem intenzív fejlődése, a termelési rendszerek közreműködése, stb. tette lehetővé. (1960-ban az Állami Gazdaságok termelése – az akkori színvonalon – már szinte teljesen gépesített volt, és a szövetkezetek gépellátása is kis lemaradással követte az Állami Gazdaságokét.)

A mezőgazdaság teljesítményének számottevő javulásával 1980-85-ben a mintegy 5 milliárdra duzzadt népesség ellátása nem okozott élelmiszer-hiányt, sőt feleslegek is képződtek. Ezt követően azonban a mezőgazdasági termelés intenzív növekedése mérséklődött, (pl. az Európai Unió a termelés visszafogására ösztönözte az országokat, az energia-takarékosság érdekében a bioenergia felhasznált kötelezővé tette, stb.), a népesség gyarapodása pedig folytatódott, így napjainkban (bár a mintegy 7,3 milliárd fő ellátása ma még nem okoz gondot), a fejlődő országokban mintegy. 1 milliárd éhező van, de éhezők hazánkban is, az EU többi országában is, valamint az USÁ-ban is szép számmal vannak. Fontos továbbá, hogy az élelmiszer termelésére alkalmas földterület véges, egyesek szerint már nem növelhető, mert az erdők területét is növelni kellene, és egyre kevesebb a termeléshez rendelkezésre álló víz mennyisége is. Rontja a helyzetet a termőföld szakszerűtlen használata, és az egyre kedvezőtlenebb időjárás, mely számottevő terméscsökkenést okoz, és ez az országok jelentősen eltérő terméseredményeiben is kimutatható. Gondot okoz továbbá, hogy a növények és az állatok elérhető maximális hozamai a tudomány segítségével a jövőben egyre kevésbé fokozhatók, ezért az adott lehetőségek legjobb kihasználására kell törekedni úgy, hogy e mellett minimalizáljuk a környezet szennyezését, és mérsékeljük a termelés költségeit. A termékeket ugyanis a kedvezőtlenebb feltételek ellenére olyan mennyiségben kell előállítani, hogy mindenkinek jusson, és olyan költséggel, hogy a fogyasztói árat a szegényebbek is meg tudják fizetni.

Hazánk mezőgazdasága

A rendszerváltás után hazánkban az „átalakulás” a mezőgazdaság számára jelentős veszteséget okozott. Ez a hazai GDP értékén nem látszik, mert a fejlettebb országokban a sokkal eredményesebb mezőgazdasági termelés ellenére az arányok lényegesen alacsonyabbak, de ez nem mezőgazdaságunk kiválóságát bizonyítja, hanem azt, hogy az élenjáró nyugati országokban az egyéb ágazatok, különösen a szolgáltatás fejlődése intenzívebb, mint nálunk. Kiemelt figyelmet érdemel a mezőgazdaságban foglalkoztatottak arányának változása is, mely az évek során a gépesítés fejlődésével minden országban mérséklődött. Hazánkban a rendszerváltás következtében kialakult sok kis gazdaság (valamint az ipar stb. leépülése) miatt a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya 2003-ban négyszer nagyobb volt, mint a fejlettebb 6 EU-ország átlagos adata, és bár a hazai „gazdaságok” száma a 2003 és 2013 között 63,8 %-ra csökkent (mert a kis gazdaságok jelentős része megszüntette a gazdaságtalan termelését), a foglalkoztatottak aránya csak 73,6 %-ra mérséklődött, ezért nálunk még 2014-ben is 3,4-szer nagyobb arány dolgozott a mezőgazdaságban, mint az „EU-6” átlaga (1. táblázat), annak ellenére, hogy a kézzel végzett munka itt is sokkal költségesebb, mit a géppel végzett. A fentiek mellett az 1. táblázat azt is mutatja, hogy hazánkban 2000 és 2012 között a mezőgazdasági termelés volumene mintegy kétszer nagyobb arányban csökkent, (különösen a 2006-2012. évek visszaesése jelentős, de a 2010-2014. évek átlagos növekedése jó volt,) és pld. a búza termésátlaga, valamint az állatsűrűség sokkal kedvezőtlenebb, mint az EU-27 átlaga, de különösen a jobb mezőgazdasággal rendelkező EU-6 országok átlagos adataihoz viszonyítva. Figyelmet érdemel pl., hogy az EU-6-nál 2000 és 2013 között a búza termésátlaga 1,9 szer, míg 2003 és 2007 között az állatsűrűség 3,4 szer volt nagyobb, mint hazánkban!

A jelenlegi helyzetünk a korábbi adatainkkal összevetve is kedvezőtlen. Mezőgazdaságunk 1945 után jelentősen átalakult, és 1960-ig stabilizálódott. A következő 11 év (1960-1970) átlagos eredményeihez viszonyítva az ez utáni 20 év, tehát 1971-1990. évek átlagát tekintve a fontosabb növények termésátlagai, valamint a fajlagos tehéntej- és a tojástermelés 127,3 – 200,8 %-ra nőttek, míg a rendszerváltás utáni 20 évben (1991-2010 között) az átlagos hozamnövekedés lényegesen szerényebb volt (csak 6,7-19,0 %), és a búza esetében 4,9 % csökkenés következett be. Hasonló a helyzet az utolsó tíz év (2005-2014. évek) adatainál is, mert a 2005-2009 és a 2010-2014 ötéves átlagok között fajlagos hozamnövekedés alig mutatható ki, sőt a kukoricánál a 2014. évi 7740 kg/ha ellenére az átlagos hozam 6,7 %-al mérséklődött. A 2. táblázatban bemutatott hat növény közül 4-nél 2014-ben értük el a hazai legnagyobb termésátlagot, ami rendkívüli jó eredmény. A probléma csak az, hogy a bruttó termelési érték indexe a rendszerváltás utáni 20 évben (a rendszerváltás előtti 20 évhez viszonyítva) csökkent, a növénytermelésnél 87,9 %-ra, az állattenyésztésnél 70,2 %-ra, átlagosan 80,8 %-ra, és 2005-2013 között is mérséklődött, a növénytermelésnél 92,8 %-ra, az állattartásnál 90,9 %-ra, átlagosan 93,6 %-ra. Ezért ha mezőgazdaságunk nem tud javítani a gazdálkodás színvonalán, a nemzetközi versenyben menthetetlenül lemarad.

A gépüzemeltetés helyzete

A gépüzemeltetés költsége a mezőgazdasági termelés eredményét jelentősen befolyásolja, ezért nem közömbös, hogy a gazdaságok mekkora területen gazdálkodnak, és milyen gépállománnyal végzik a gépi munkákat. Példaként az MGI által megfigyelt bázisgazdaságok gépüzemeltetési adatait mutatjuk be (3. táblázat). Hazánkban ezek az egyetlen olyan mezőgazdasági gépüzemeltetési tényszámok, melyek több évtizeden át azonos módszerrel kerültek kidolgozásra, így két célt szolgálhatnak. Egyrészt bemutatják a gépüzemeltetésünk helyzetének változását a 60-as évektől napjainkig, és tájékoztatnak a gépüzemeltetés „fejlődéséről”, a mintegy fél évszázad alatt bekövetkezett változások mértékéről és irányáról. Másrészt mintául is szolgálhatnak a gazdaságok számára a saját gépeik üzemeltetési adatainak tervezéséhez és értékeléséhez. A bázisgazdasági gépüzemeltetési adatfelvételi munkának tehát országos jelentősége van. A bázisgazdaságokban a gépüzemeltetés megfigyelése a gazdasági nyilvántartásokra épül, így azok pontossága főleg a precízebb utólagos ellenőrzés, és a részletesebb feldolgozás következtében jobb, mint ami a gazdaságokban általános, illetve azért ad több tájékoztatást, mert a gépek értékelésénél minden költségtényezőt tartalmaz, és az adatokból, illetve az összefüggésekről elemzés is készül. E minta alapján hasonló értékelést – a saját gépeiről – bármely gazdaság elvégezhet.

A 3. táblázatból  (a megtekintéshez kattintson ide) megállapítható, hogy a bázisgazdaságok általános adatai az elmúlt mintegy 50 év alatt jelentősen megváltoztak. Így a szántó-, a géppel művelt-, és az összes terület a korábbi évekhez viszonyítva a rendszerváltás után lényegesen csökkent, de nem olyan mértékben, mint az országos. A terület mérséklődésénél nagyobb arányban lett kevesebb a munkavállalók száma, és még erőteljesebben lett kisebb az élőmunka-felhasználás. Az óránkénti kereset viszont igen jelentősen, az inflációt megközelítő, több évben azt meghaladó mértékben nőtt. A fajlagos létszám és az óránkénti kereset alakulása az egyes bázisgazdaságokban jelentősen eltérő. Jellemző, hogy az átalakulás következtében az “alkalmazottak” (szellemi dolgozók) aránya nem csökkent számottevően, a bérük viszont – a “munkásokéhoz” (fizikaiakéhoz) viszonyítva – jelentősen nőtt. A kedvezőtlen időjárás-, a csökkenő műtrágya-felhasználás-, a kevesebb gépi munkavégzés- és a mezőgazdaságban előálló számtalan probléma következtében mérséklődő szakmai odafigyelés miatt a termésátlag – az 1981-85. évek átlagos adatához viszonyítva – ezt követően jelentősen visszaesett, és mérséklődött az állatállomány is.

A bázisgazdaságokban az eszközök összes értéke, és ezeken belül az erő- és munkagépek értéke is a megfigyelés ideje alatt, de különösen a rendszerváltás után nagyon jelentősen emelkedett. Az elmúlt években mérsékelt volt a selejtezés, illetve az eladás, és kevés új gépet szereztek be, de ezek jelentős részét drága nyugati gép tette ki. Ezért a gépérték nőtt, míg a motorteljesítmény-ellátottság – a területcsökkenés ellenére – többnyire kissé romlott és a gépek átlagos használati ideje sem mérséklődött számottevően. A gazdaságok gépi eszközeinek (db alapján számított) jelentős része már leírásra került, ezért kihasználásuk az elvárhatónál csekélyebb. Azt természetesen igen nehéz lenne megmondani, hogy milyen gépellátottság volna optimális. A jelenlegi gépellátottság – a kedvezőtlen kihasználás miatt – túlzottnak mondható, de a nyugati országokban a gépellátottság sokkal nagyobb, míg a gépek kihasználása sokkal mérsékeltebb. Megítélésünk szerint hazánkban a nyugati adatok nem lehetnek irányadók, a gépüzemeltetés gazdaságosságának javítása érdekében a jövőben is a csekélyebb gépellátottság, és az intenzívebb gépkihasználás lehet a követendő cél. A gépek kihasználása az évek során a bázisgazdaságokban is csökkent, de – feltehetően – még így is jobb, mint a többi hazai gazdaságban. A gépek kihasználásának javítása természetesen nem egyszerű feladat, mert megfelelő nyilvántartást, esetleg műszerezettséget, és hozzáértést igényel. Ehelyett azonban napjainkban inkább csak vita folyik arról, hogy érdemes-e a gépek kihasználásának javításával foglalkozni, s többnyire pénz- és létszámhiányra hivatkozva nincs előrelépés. Pedig a gépek éves kihasználása lényegesen befolyásolja a gépüzemeltetés fajlagos költségeit.

Az adatmegfigyelés évei alatt a gépjavítás mutatói is lényegesen változtak. A javítási költség tényszáma nőtt, míg a javítási óra ráfordítás csökkent, illetve változott a javítási költség összetétele is. A javítási költség és a javítási óra vizsgálható munkaegyenértékre (nha, tkm, kWh), vagy területre (ha) vetítve. Figyelni kell arra, hogy a fajlagos adatokat csak az egyéb befolyásoló tényezőket is számításba véve ítéljük meg, hiszen a gépjavítás költsége a gépek méretétől, korától, az éves kihasználásától stb. is függ. Az évek során a javítási költség általában nem követte pontosan az infláció alakulását, de több év átlagában a javítási költség emelkedése megközelítette az infláció mértékét. Az egy javítási órára jutó bér- és rezsi költség emelkedése némely esetben intenzívebb volt, mint az infláció emelkedése, annak ellenére, hogy a műhely (stb.) épületek és berendezések „régi áron” szerepelnek, így ennek pl. az amortizációs vonzata nem növekedhet túlságosan. A gépjavítás terén a közelmúltban nőtt az „idegenek” által végzett javítási munka aránya, és lehet, hogy ez is hozzá járult a javítási költség emelkedéséhez. Az idegen javítás arányának növekedése több ok miatt következett be. Ok volt, hogy csökkent a gazdasági javítómunkások létszáma, az új modern gépek bonyolultabbak, ezek a gazdaságokban kevéssé javíthatók, és a speciális nagy javító műhelyek szervezettsége javult, a korábbinál jobb szolgáltatást nyújtottak. Így várható lenne, hogy a gazdasági javítás a jövőben tovább mérséklődik, de ezt az utóbbi évek adatai már cáfolják.

Az adatok szerint a gépüzemeltetési költség folyamatosan nő, és módosul a költség összetétele is. Az üzemeltetési költség évenkénti emelkedése sem követi az inflációt, de a több éves halmozott szám munkaegyenértékre vetítve alig kisebb, míg területre vetítve sokkal mérsékeltebb, mint az infláció. Ez utóbbi oka a csökkenő gépi munka volumen volt. Az összes üzemeltetési költségen belül a korábbi években az üzemanyag-költség és a karbantartási-javítási költség aránya nőtt, míg a munkabér- és közteher, valamint az amortizáció aránya csökkent. Az utóbbi években azonban az amortizáció aránya nőtt, mert a beszerzett új gépek ára igen magas volt. Az évek során a karbantartási-javítási költség aránya folyamatosan mérséklődött, feltehetően a munkába álló jobb minőségű új gépek miatt, melyek kihasználása is intenzívebb, mint a régieké.

Az MGI bázisgazdaságok adatai alapján levonható tanulságok

A bázisgazdasági adatok alapján a gépüzemeltetési-, illetve a termelési költség mérséklése érdekében több fontos megállapításra juthatunk. Így pl. a nagyobb erőgépek éves kihasználása jobb, (mert a gazdaságok több figyelmet fordítanak a munkájuk szervezésére), és a gépi munkára vetített üzemeltetési költségük kedvezőbb, mint a kisebbeké. A gazdaságokban pl. 0,5-1,0 ha-os táblán a 40-50 kW-os motorteljesítményű gépekkel végzett gépi munka költsége mintegy 4-5 ször nagyobb, mint a 80-100 ha-os táblán a 150-180 kW-os traktorral végzett (4. táblázat). Lényeges továbbá, hogy kisebb gazdaságokban azonos terület-méretre vetítve sokkal több gépet kell tartani, és a több gép üzemeltetése növeli a termelés költségeit. Így pl. 2013-ban az egyéni gazdaságokban db/ha-ra vetítve mintegy háromszor nagyobb, kW/ha szerint pedig kétszer több erőgép üzemelt, mint a társas gazdaságokban. Ennek ellenére csak 5 egyéni gazdaságra jutott egy traktor, 65 gazdaságra egy arató-cséplő gép, 80 gazdaságra egy egyéb magajáró, illetve (összesen) 4 gazdaságra egy (átlagos) erőgép. Ezért a kisebb gazdaságok ki vannak szolgáltatva a gépi munkát végző bérvállalkozóknak, melynek eredménye (többnyire) a gépi munka árának emelkedése. A birtokméret a rendszerváltás után hazánkban is és az EU-hoz csatakozott többi volt KGST országban is számottevően megváltozott, a kisebb gazdaságok aránya nőtt, a nagyobbaké csökkent (5. táblázat), mely változás jelentős termelési költség-emelkedést eredményezett. Hazánk ezen a téren is (különösen Csehországhoz viszonyítva) meglehetősen kedvezőtlen helyzetbe került, mely napjainkban is érezteti hatását, és ezek a hátrányok még hosszú ideig sújtják majd a mezőgazdaságot.

Az MGI által megfigyelt bázisgazdaságokban 2014-ben kb. 4000 ha átlagos birtokméretnél mintegy 154 ha géppel művelt területre jutott egy traktor, 1587 ha-ra egy arató-cséplő gép, 556 ha-ra egy magajáró rakodó és 1493 ha-ra egy egyéb magajáró gép, összesen tehát 104 ha-ra egy erőgép. Így a gépesítés szempontjából a minimális birtokméret kb. 100 ha lehet. Nálunk viszont a 100 ha-nál kisebb területű gazdaságok aránya 2013-ban 98,33 %, az egyéni gazdaságoknál 98,96 %, a társas gazdaságoknál 58,21 % volt, tehát hazánkban a 100 ha-nál nagyobb gazdaságok száma csak 7605, ebből 4680 egyéni-, és 2925 társas gazdaság. Ha viszont egy gazdaság saját arató-cséplő géppel is szeretne dolgozni, akkor már kb. 1000 ha-os birtokkal kell rendelkeznie, de hazánkban 2013-ban csak 597 ilyen területű gazdaság volt, 3 egyéni-, és 594 társas gazdaság, melyek száma a napjainkban „zajló” intézkedések miatt a közeljövőben (sajnálatosan) mérséklődhet. (6. táblázat).

A kisebb gazdaságok a kiszolgáltatottságuk csökkentése érdekében növelik gépállományukat. Főleg olcsóbb használt gépeket vásárolnak, és a gépek selejtezését elhalasztják, így a gépek kora nő, és az egyéni gazdaságokban jóval nagyobb mértékben, mint a társas gazdaságokban. A 2000 óta bekövetkezett kevés beszerzés, és mérsékelt selejtezés miatt az erőgépállomány átlagos használati ideje (kora) a gazdasági szervezeteknél 12,2 évről 13,1 évre, „csak” 7,4 %-al nőtt, míg az egyéni gazdaságoknál 15,6 évről 19,7 évre, tehát 26,3 %-al emelkedett. Így a mezőgazdasági erőgépek átlagos használati ideje a 2000. évi 14,6 évvel szemben 2013 végén 18,3 év volt, mely mintegy 35-37 éves átlagos kiselejtezési időt, illetve géphasználatot jelent. A gépek öregedésével együtt jár a javítási költség emelkedése, mely ugyancsak növeli a gépek üzemeltetési költségét. Az MGI által megfigyelt bázisgazdaságok tényszámai azt mutatják, hogy a 10 éves, vagy ennél „fiatalabb” erőgépek mintegy kétszer akkora teljesítést produkálnak, és csak kb. fele akkora fajlagos karbantartási-javítási költséget igényelnek, mint a 10 évnél „öregebbek”. Az erőgépek hosszabb idejű használata tehát jelentős üzemeltetési költségemelkedést eredményez, ezért a géppark fiatalítása a takarékos gazdálkodás érdekében nélkülözhetetlen.

Természetesen a korosabb gépek üzemeltetése helyett célszerűbb volna új gépeket venni, a gépberuházás azonban a nagyon kiszámíthatatlan és minimálisnak nevezhető új-gép támogatás miatt elégtelen, hiszen a hazai mezőgazdaságban dolgozó mintegy 160 ezer erőgépet évi 2-3 ezer új erőgéppel nem lehet szinten tartani, ennek még két-háromszerese is kevés lenne. De a géppótlást nem csak a támogatás hiánya akadályozza, ok még az is, hogy a gépárak minden évben jelentősen emelkednek, és ez az emelkedés többnyire sokkal nagyobb, mint a mezőgazdaság árbevételének növekedése. Fontos azonban figyelni arra is, hogy a kedvező termelési költségek eléréséhez megfelelő összetételű, és optimálisan kihasznált gépállomány szükséges, amit csekély birtokméret esetén nem lehet biztosítani, hiszen az egyes munkaműveletek vonóerő-igénye eltérő, ezért a kedvezőbb műveleti költség eléréséhez különböző erőgép-féleség-, és erőgépméret szükséges.

A bázisgazdasági adatok alapján tehát megállapítható, hogy a gazdálkodást, illetve a géphasználatot befolyásoló sok tényező között a legfontosabb, hogy kedvező termelési költséget csak megfelelő hozzáértés esetén, nagyobb birtokokon, nagyobb táblákon és nagyobb teljesítményű erőgépekkel lehet elérni. A költségcsökkentési lehetőségek kihasználására a jövőben az eddiginél sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítani, mert a hazai mezőgazdaság helyzete nemzetközi viszonylatban, különösen az EU-15-höz képest nem kedvező, és ha nem javítunk helyzetünkön, mezőgazdaságunk versenyképessége tovább mérséklődhet.

A mezőgazdaságban dolgozók helyzete

Mezőgazdaságunkban – főleg a csekély átlagos birtokméret eredményeként – a dolgozók szakképzettsége is elmarad az élenjáró nyugati színvonaltól. Egy 2005. évi felmérés szerint a 27 EU ország között csak a 19. helyet értük el. Első helyen Németország szerepelt, itt a közép- és felsőfokot végzett szakemberek aránya 45,6 %, nálunk pedig csak 8,5 %, míg a „csak gyakorlati tapasztalattal rendelkezők” aránya ott 31,5 %, nálunk viszont 86,6 % volt (7. táblázat). A szakemberek helyzete az egyéni gazdaságokban különösen kedvezőtlen. 2000 és 2013 között az egyéni gazdaságok átlagos mérete mintegy kétszeresére nőtt ugyan, de a gazdálkodók kor-, végzettség-, és gazdálkodási cél szerinti összetételében számottevő javulás nem következett be (8. táblázat), és feltételezhető, hogy a jelenlegi körülmények esetén sem a gazdaság-irányítóknál, sem a nem fizetett munkaerőnél előrelépés a jövőben sem várható. 2010-ben az egyéni gazdaságok átlagos mezőgazdasági területe 4,59 ha/gazdaság volt, és az összes gazdaság 98,5 %-a, az összes mezőgazdasági terület 52,5 %-a tartozott az egyéni gazdaságokhoz. Az egyéni gazdaságok irányítóinak 86,4 %-a még alapfokú képzettséggel sem rendelkezett, és 53,1 %-a munkanélküli (4,7%), vagy nyugdíjas (48,4 %) volt.

A KSH által nyilvántartott 567400 egyéni gazdaságból 341400 (60,2%) „csak saját fogyasztásra termelt”, az összes hazai mezőgazdasági terület 3,4 %-án gazdálkodtak, de e gazdaságok megművelésére a mezőgazdaságban dolgozó összes munkaerő 37,9 %-át fordították, viszont a gazdaságukban évente csak 70,3 munkanapot dolgozhattak. E gazdaságok átlagos birtokmérete 0,51 ha/gazdaság, irányítóik 32,6 %-a 65 évnél korosabb volt, 92,5 %-a még gyakorlati tapasztalattal sem rendelkezett, és 57,5 %-a volt munkanélküli (5,4 %) vagy nyugdíjas (52,1 %). Tény tehát, hogy gazdálkodók között jelentős a mezőgazdasági szakképzetség nélküliek, tehát még alapfokú képzettséggel sem rendelkezők aránya, így ezek a nyugati színvonallal aligha versenyezhetnek, és kedvezőtlenül alakítják a hazai gazdálkodók kor-, végzettség- és aktivitás szerinti összetételét.

A nem megfelelő szakmai képzettség oka főleg az, hogy a mezőgazdaságban általában, de különösen az egyéni gazdaságokban, az időszaki alkalmazottaknál és a családi munkaerőnél a dolgozók által évente ledolgozott, illetve ledolgozható munkanapok száma kevés (9. táblázat), munkavállalásuk esetleges, így e feladatokat csak az idősebbek és a kevésbé képzettebbek vállalják, képzésük viszont nehéz, sokszor szinte lehetetlen. Célszerű itt kiemelni, hogy pl. 2010-ben, a nyilvántartott 567400 egyéni gazdaságban csak 9147 állandó alkalmazott volt, de ezek mellett 55903 időszaki és 1076618 családi munkaerő dolgozott, viszont az időszaki alkalmazottak 73,1 %-a, a családi munkaerő 58,5 %-a évi 56 napnál kevesebbet teljesíthetett. Ezzel szemben a 8600 gazdasági szervezet 79269 állandó-, és 27838 időszaki alkalmazottal végezte a termelést, így ennek köszönhető a kedvezőbb korösszetétel, és a nagyobb arányú képzettség.

Összegzés

A mezőgazdaság a népesség-robbanás és a klímaváltozás miatt jelentős kihívások előtt áll. Hazánkban a rendszerváltás nem a legjobban sikerült, a mezőgazdaság jelentős veszteséget szenvedett el, és a korábbi fejlődési ütemet még napjainkban sem sikerült elérni. Ezért fontos, hogy a gazdasági döntésekért felelősök a hazai helyzetet reálisan lássák, és ennek megfelelően intézkedjenek. Ahhoz, hogy hazánk (fenntartható módon) jó irányba fejlődjön, és e mellett versenyképes is legyen, ismerni kell nem csak a saját helyzetünket, hanem versenytársainkét is, melyhez az AKI, a KSH és az MGI különböző anyagai sok segítséget adhatnak. A kedvezőtlen gazdasági döntések súlyos következményeit bizonyítja, hogy a Világgazdasági Fórum valamint a Kopint-Tárki közreműködésével készült 2014. évi Globális Versenyképességi Index szerint a 28 uniós tagállam között Magyarország a 24., mögöttünk csak Szlovénia, Szlovákia, Horvátország és Görögország helyezkedik el, tehát már Románia is megelőzött minket. Mezőgazdaságunk helyzete az EU-ban kissé jobb, mint az országé, de itt is az átlag alatt vagyunk, tehát ezzel sem lehet dicsekedni. A hazai eredmények azért is kifogásolhatók, mert a rendszerváltás utáni 20 év teljesítménye csak elvétve jobb a rendszerváltás előtti 20 év átlagához viszonyítva, ami azt jelenti, hogy a jelentős technikai fejlődés ellenére nem léptünk előbbre, és ezt tapasztalhatjuk az elmúlt 10 év adatai esetében is. Mindez azt jelenti, hogy a rendszerváltás utáni mezőgazdasági politikát folytatva az élenjáró EU országoktól egyre jobban lemaradunk.

Dr. Gockler Lajos

A cikk összes táblázatát innen tudja letölteni.