Holland kertészetekben alkalmazták először sikerrel ezeket a tárcsás talajelőkészítő eszközöket, amelyek első példányát egy németalföldi lakatosmester rakta össze (a külföldi szakirodalomban kompakt néven jegyzik, idehaza inkább a rövidtárcsa elnevezés használatos). A nyolcvanas évek végén a mosoni Rába gyár is készített hasonló elvű eszközt, amely a jó vizsgálati eredmények ellenére nem terjedt el, köszönhetően többek között az akkori anyag- és csapágytechnika gyengeségének. Ma már egyértelműen kijelenthető, hogy a talajművelés utóbbi két évtizedének meghatározó és folyamatos műszaki fejlesztési újdonságait a különböző kialakítású, de alap felépítésükben megegyező kompakt, ún. rövidtárcsák jelentették. (A cikk megjelenik a Mezőgazdasági Technika 2014. szeptemberi számában is! – a szerk. megj.)

Agrotechnikai elvárások

Alkalmazhatóságuk sikere sokoldalú kihasználhatóságukban rejlik. A tarlóhántástól kezdve a szántásos, ill. a forgatás nélküli alapművelés elmunkálási, a mulcsműveléses, valamint a két,- ill. többmenetes tarlóápolási munkákon át, a szerves és szervetlen maradványok, tápanyagok bedolgozására alkalmasak. Ezeken kívül felszínegyengetésre, vetőágy előkészítésre, valamint egyéb talaj-előkészítési munkák elvégzésére is széles körben alkalmazhatók. A rövidtárcsák gépkombinációk kialakítására is alkalmasak.

Munkavégzésükre jellemző a tárcsalevelek hatékony aprító, keverő és felszínegyengető munkája és az igen jó gyomirtó képesség, amihez társul még az adott traktor+rövidtárcsa gépcsoport üzemeltetésének fajlagosan alacsony energiaigénye. Üzemeltetési oldalról rendkívül kedvező e gépek karbantartási munkaigénye, és a 10–16 km/h munkasebesség tartományból adódó nagy területteljesítménye. Az előnyök mellett agrotechnikai kompromisszumként kezelendő a művelési mélység határán jelentkező talajtömörítés, az ún. tárcsa-talpréteg kialakulása, valamint a tárcsalevelek geometriai és dinamikai jellemzőiből adódó, a talajállapot függvényében túlzott mértékben is megjelenő porosítás. A középső gyökérzóna talajkárosodásának mértéke jelentősen csökkenthető a megfelelő nedvességtartalmú és jó talajszerkezetű talajokon végzett munkaidőzítéssel.

A rövidtárcsákkal szembeni fontos agronómiai követelmény, hogy a teljes keresztszelvényt átműveljék, azaz a tárcsatagok között ne maradjon műveletlen sáv. Szükséges továbbá, hogy a kiválasztott művelési mélységben kellő mértékben lazítsák, porhanyítsák a talajt; a munkamélység hossz- és keresztirányban azonos, a beállított mélységnek megfelelő értékű legyen. Fontos, hogy az ún. behúzó hatásuk még a kemény talajokon is érvényesüljön, s a fogások szélein nagy mélységű barázdák, ill. bakhátak ne keletkezzenek. A tárcsaleveleknek a szár- és tarlómaradványokat jól fel kell aprítani, és azokat eltömődéstől mentesen kell továbbítaniuk. A növényi és szervetlen maradványokat jó hatásfokkal keverjék a talajba, és a munkájuk után egyenletes, kellő mértékben visszatömörített talajfelszínt hagyjanak hátra. Legyenek alkalmasak kiegészítő gépegységek, adapterek kapcsolhatóságára, s ez által kombinált feladatok (tápanyagpótlás, vetés stb.) elvégzésére is.

A rövidtárcsák főbb jellemzői

A rövid tárcsák szerkezeti felépítése rendkívül egyszerű, egyes típusok művelőelem kialakítása, összetétele mégis jelentősen eltérő lehet, így a hazai gyakorlatban is sokféle változatuk található meg. Közös jellemzőjük, hogy a vázelemekre egymás mögött, a haladási irányra merőleges két sorban (690–1100 mm sortávolság) ellentétes szögállású, párhuzamos vázelrendezésű, egyedileg rögzített, független tárcsalevelek kerülnek beépítésre. A traktor-munkagép kapcsolat szempontjából a kisebb munkaszélességűek függesztett, míg a nagyobbak félig függesztett kialakításúak. A rövidtárcsás boronák tárcsalevelei többségükben gömbsüveg alakúak (jobb szalma bekeverés), de csonka kúp alakú (állandó élszögű kopás), és sík tárcsaleveles (jobb porhanyítás) kivitelek is vannak a kínálatban. A tárcsalevelek csapágyazása (golyós, kúpos, hordógörgős), pontosabban a tartó karok / konzolok egyenkénti kerethez való rögzítése teszi lehetővé a két tárcsasor párhuzamos elhelyezését. Az így elért szerkezeti hosszúság jelentős mértékben kisebb, mint a hagyományos X-, vagy V-elrendezésű tárcsás boronáké. A rövid géphosszúság és a kiegészítő adapterekkel való kapcsolhatóság további üzemeltetési és funkcionális előnyöket jelent.

A tárcsalevelek él kiképzése lehet ún. sima, vagy folytonos, valamint különféle alakú és méretű csipkézett, ill. bordázott kivitelű. A csipkés kivitelű tárcsalevelek a jobb rögaprításhoz, illetve a növényi maradványok biztonságosabb elvágásához használhatók. Ezeket különböző mértékű bordázattal is ellátják, melyek célja a talaj szerkezetének kímélése is. Némely típusnál a tárcsalevélen belül kivágások találhatók (pl. réselt tárcsalevelek) a jobb porhanyítás, nagyobb művelési sebesség és a kisebb energiaigény érdekében. A tárcsalevelek átmérője általában 440–670 mm közötti, vastagságuk 4–8 mm között változik. Egyes gyártók, ugyanazon típusú rövid tárcsáikhoz, kétféle átmérőjű tárcsaleveleket is kínálnak, a megválasztást a felhasználóra bízzák. A 2–3 éve konstruált, legújabb gépszerkezetű kialakításoknál már megjelent a tárcsalevél átmérőhöz is köthető kisebb, ill. nagyobb fajlagos terhelés, ebből adódóan létrejöttek a könnyű-, ill. nehéz rövidtárcsák. A tárcsalevelek fajlagos terhelése 50 kg/db-tól indul; utóbbiaké pedig 90–150 kg/db közé tehető. Az alkalmazandó tárcsalevél átmérőt az egyes technológiai feladatok jellege határozza meg. Alapvetően a munkavégzés mélység igénye, a gyomirtás hatékonyság kerülhet előtérbe. Ezeket persze döntő mértékben befolyásolja a tárcsalevelek szögállása, amely két síkban is nagy jelentőséggel bír. A talajjal bezárt szögük (ráhelyezési szög mindkét dőlési irányban ált. 12–19 fok közötti) alapvetően meghatározza használhatóságuk fő célját: a talajra merőleges (90 fokos), ill. a tárcsalap konkáv részével talajfelszín felé dőlő (pozitív szögállású) tárcsalevelekkel szerelt gépek a jobb aprító, keverő és egyengető hatást biztosítják. Az ellenkező dőlésű, ún. negatív szögállású tárcsalapokkal szerelt eszközök a jobb talajba hatolás, és a nagyobb munkamélység, ill. egyenletesebb mélységtartás terén előnyösebbek. A haladási iránnyal bezárt szög (10–24 fok) a porhanyítás és keverés további hatékonyságát segíti elő. Egyes gyártók ezt kombinálják, ill. biztosítják a szögállások együttes, tehát térbeli szabályozhatóságát is egy központi beállító mechanizmussal. A legtöbb gyártmány esetében azonban csak a tárcsalapok haladási iránnyal bezárt szöge módosítható a tengelyük elforgatásával. Az egyszerűbb kialakítású, valamint a robosztusabb felépítésű rövidtárcsáknál ezeket nem alkalmazzák.

A tárcsalevelek osztástávolsága a tárcsalevelek átmérőjéből, ill. abból a követelményből adódik, hogy a szükséges művelési mélység mellett lazítatlan talajsáv nem maradhat, vagyis a tárcsalevelek által lazított, átszakított fenékprofilok csatlakozó kúpjai nem lehetnek magasabbak a középső gyökérzóna alsó részénél. A gyakorlatban ennek ellenőrzése egy egyszerű profil feltárással megoldható, ám egyúttal ajánlott is minden gazdálkodó számára. Az egy sorban lévő tárcsalevelek osztástávolsága 190–340 mm között változik, ami a két sorban való elhelyezés miatt feleződött húzástávolságot jelent. A tárcsalapok külön-külön (egyes gépeknél párban) csapágyazottak, és saját tartóval rendelkeznek, amelyeket oldható kötésekkel rögzítenek a vázszerkezeten.

A rövid tárcsás boronák keretszerkezete merev, vagy osztott kivitelű lehet. A kisebb, általában 4 m munkaszélességig gyártott kompakt tárcsáknál a talajfelszín megfelelő mértékű egyengetése, valamint az egyenletes munkamélység biztosítása céljából merev keretszerkezeteket alkalmaznak, míg a nagyobb munkaszélességű gépek keretszerkezete már egy vagy több helyen osztott. Az osztás síkjában a szárnyrészek, kihelyezett hidraulikus munkahengerek segítségével felhajthatók, ami a munkagépek szállítási szélességét már 3 m-re, vagy az alá csökkentheti. Az ún. szárnyrészek felhajthatósága a vázszerkezet felosztásának függvényében különböző megoldású lehet. A nagyobb munkaszélességű kompakt tárcsás boronák szárnyrészeit, de magát a vázkeretet is, elől gumiabroncsozású járókerekek támasztják alá a jobb talajkövetés és az egyenletes munkamélység biztosítása céljából.

A rövidtárcsás boronák talajművelő részegységeinek kiegészítő elemei az alábbiak lehetnek:

• mellső rugós egyengető /simítólapok (ezek alapművelés elmunkálást, azaz hatékony rögtörést és felszín kiegyenlítést végeznek még a tárcsalevelek előtt)
• oldalsó terelőlemezek / sík tárcsalapok (megakadályozzák a bakhátképződést a szélső tárcsáknál, így tiszta és egyenletes talajfelszínt eredményeznek az egyes munkameneteknél, nincsenek fogáscsatlakozási problémák)
• felhajtható szélső tárcsatagok (a közútra vonatkozó szerkezeti szélesség korlátozások miatt)
• rugós fogú (ⵁ 10–12 mm-es, 350–800 mm hosszúságú) pálcás boronatagok a két tárcsasor között, valamint a lezáró hengersor előtt vagy után (a szármaradványok jobb szétterítését, gravitációs felszíntakarását, valamint a harmatképzéses rögfrakció kialakítását segítik elő).

Rövidtárcsák lezáró egységei

Külön fejezetet érdemelnek ezek a kiegészítők, mivel a rövid tárcsás boronák munkaminőségét lényegesen befolyásolják. A lezáró egységek – zömében hengerboronák, kisebb részben pálcás egyengetőkkel kombinálva – hatékonysága a gépkiválasztás fontos szempontja kell, hogy legyen minden esetben. A hengerek alapvetően hármas funkcióval rendelkeznek: rögtörés, tömörítés és egyengetés. Mivel olyan típus nincs, amely mindhárom követelményt magas színvonalon elégíti ki, ezért a gyártók többféle megoldást kínálnak. Így a gazdák mindig a termőhelyi adottságaik függvényében tudnak választani henger típusokat. Lényeges szempont a hengerek profilképzése és terhelése, valamint egy,- ill. kétsoros elrendezése. A hengertípus kiválasztása során a gazda vegye figyelembe saját talajai fizikai jellemzőit (kötöttség, nedvességtartalom), és a rövidtárcsa munkaminőségét (tárcsalevelek utáni rögfrakció) egyaránt.

A gépgyártók különböző munkaszélességű és tömegű, sima- vagy profilos felületű hengereket gyártanak és kínálnak a felhasználók részére. A Strom-Bednar 8 (!), a Kverneland, Pöttinger hatféle hengerváltozatot kínál, de az Amazone, Einböck, vagy a Farmet is 5–5 változattal áll a gazdák rendelkezésére. A választható henger boronák típusai sokfélék, pl. anyaguk lehet acél, műanyag, és gumi is. A palásfelület kialakítása tekintetében pedig a jól ismert, és általánosan a legnagyobb mértékben használatos Cambridge, Croskill, ill. Archimedesi spirál vonalvezetésű pálcás (cső, lapos,- ill. idomacél) hengerek mellett taréjos, eltérő ékgyűrűkkel ellátott; szegmentált; kettős gumiabroncsos; csillag profilos; kihajlított tárcsafüles; fogazott; tüskés; „V”–„U”–„T”, és trapéz profilos hengerborona tagok közül lehet választani. Utóbbiaknak sokszor kevesebb a szakmai értékük, mint a dizájn tartalmuk, viszont az olcsóbb gyártástechnológiai törekvésű kialakításokat a gazdák szakértői szemei is könnyedén felismerhetik. A hengerfelületek tisztán tartása szintén a minőségi munkavégzés záloga, pl. a Multiva már központilag állítható sárkaparóval kínálja rövidtárcsáit.

Üzemeltetési és gépvásárlási szempontok

A legújabb fejlesztések a rövidtárcsák többcélú hasznosíthatóságának kiszélesítésére irányulnak. Így kerültek kiegészítő adapterek a gépvázakra (műtrágya kijuttató egység, mechanikus/elektromos ventillátoros szórvavető másodvetésekhez, fűfélékhez), valamint kerültek kialakításra különböző kapcsoló-, és vonószerkezetek is. A gépkombinációk kialakításának egyértelmű célja a műveletek összevonása, és azok agronómiai, energetikai és üzemeltetési előnyeinek kihasználásában rejlik.

Az idehaza is megjelenő gépkapcsolásokat az idei szántóföldi bemutatók során a gazdák is nagy érdeklődéssel fogadták. A szántóföldi növénytermesztés gépberuházási mutatói és a gépkereskedő, forgalmazó cégek gépkínálata (lásd táblázat, a teljesség igénye nélkül) alapján egyértelműen megállapítható, hogy a rövid tárcsás boronák a legkeresettebb, s egyúttal a legkorszerűbb talajművelő eszközök közé tartoznak. Alkalmazhatók a sekély (maximum 15–18 cm) alapozó talajművelésre, az alapművelés elmunkálására, tarlóhántásra és ápolásra, a növényi maradványok aprítására és talajba keverésére; szerves, és műtrágyák, vegyszerek talajba vitelére, és követelményi megkötésekkel magágykészítésre. Kedvező energiaigényük (3,5–12,5 l/ha gázolaj), nagy munkasebességgel történő üzemeltetésük nagy területteljesítményt, ezáltal gazdaságos és hatékony munkavégzést biztosít.

Gépvásárlás előtt az eladási ár (1–1,8 mFt/m) mellett nem árt néhány műszaki, és üzemeltetési szempontot is figyelembe venni. Ilyen pl. a tárcsalapok átmérője, szögállása, és fajlagos terhelése (géptömeg), a tárcsalap rögzítése (talajdinamikai ütések elnyelésére gumibakok, merev, vagy rugózott szárak). Az alacsony karbantartási igény (pl. 100 órás zsírzópontok); gyors és könnyű traktorra kapcsolhatóság (mechanikai, hidraulikai és közúti elektromos elemek, plusz oldalak nyitása-csukása); a művelőelemek jó kopásállósága és túlterhelés elleni védelme; a hosszú élettartamú és gondozásmenetes csapágyazás (2–4 ezer üzemóra), az eltömődési hajlam (vázmagasság 600–820 mm), és a lezárás hatékonysága mind elemzést érdemel.

Dr. Soós Sándor