Mennyit ér a föld?

A A

2016 09.05.

Ingyenes termőföld értékbecsléssel és haszonbérleti díj megállapítással is találkozhattak a Bábolnai Gazdanapok látogatói

Az idén 30. születésnapját ünneplő Bábolnai Gazdanapok a tavalyi év kihagyása után augusztus utolsó napján újra megnyitotta kapuit. A régió legjelentősebb mezőgazdasági kiállításán a számos szakmai és családi program között igazi kuriózumnak számított a helyszíni, ingyenes termőföld értékbecslés és haszonbérleti díj megállapítás, mely országos szinten is hiánypótló szolgáltatásként a földtulajdonosok egyik legkedveltebb állomása volt a kiállításon.

A Bábolna Nemzetközi Ménesbirtok Kft. szervezésében megvalósuló négy napos esemény 1977 óta az agrártársadalom meghatározó rendezvényévé nőtte ki magát, ahol az érdeklődők kapcsolatokat építhetnek, üzleteket köthetnek, megismerkedhetnek a legújabb mezőgazdasági technológiákkal és szolgáltatásokkal.A közel 200 szakmai kiállító között is kiemelkedő érdeklődés fogadta a földpiaci kérdésekben szakértő X-Agrót, akik minden – a helyszínen érdeklődőnek – ingyen mondták meg, hogy mennyit ér a földjük, illetve hogy mennyi egy adott területen areális haszonbérleti díj mértéke.

Ehhez több tízezer adásvételi és haszonbérleti szerződés piaci árai adnak számukra biztos alapot.

TERMŐ4

Most időszerű a haszonbérleti díjak felülvizsgálata

Hamarosan lezárulnak az állami földárverések során vásárolt termőföldek adásvételi folyamatai, ezzel egyidejűleg pedig előtérbe kerül a haszonbérleti díjak módosításának igénye és lehetősége. Az új tulajdonosoknak érdemes egy szakvéleményt kérniük a megvásárolt terület helyben szokásos piaci haszonbérleti díj mértékéről, hiszen ha a szerződésben foglalt ár ennél több mint 20%-kal eltér, akkor – a törvény értelmében – kezdeményezhetik a bérleti díj módosítását, amely akár a bérleti szerződés felbontásához is vezethet. Az elemzések alapján ez a legtöbb új tulajdonost érinti, akik haszonbérleti szerződés alatt álló állami földet vásároltak.

TERMŐ3

Sokrétű támogatás a földtulajdonosoknak

Akik nem érintettek a haszonbérleti szerződések kérdésében, azoknak is érdemes ellátogatniuk az x-agro.hu honlapra, ahol számtalan kényelmi szolgáltatással teszik könnyebbé a felhasználók életét: Díjtalan értesítő a közeli jegyzői hirdetményekről, páratlanul részletes online felület termőföldek adásvételére, 24 órás földértékbecslés, néhány napon belül akár igazságügyi szakértői véleménnyel is, hogy csak néhányat említsünk szolgáltatásaik közül. „Én magam is gazda vagyok és munkánk során is számtalan földtulajdonossal van lehetőségünk találkozni,így elsőkézből ismerjük az igényeket, ezért mindig csak olyan szolgáltatásokkal bővítünk, amelyek valós problémákra adnak gyakorlatias és gyors megoldást.” – nyilatkozta Sáhó Ákos, az X-Agro szakmai vezetője.

A A